Ellyne: Ha gondolnál rám…

 


Kiadó: PublishDrive

Kiadás éve: 2021

Fülszöveg:

Hogyan tud az élet ilyen gyorsan meglepetéseket okozni? Tinsley Rivera számára érthetetlen, de talán Alex Grayson-nak nem, elvégre ő az, aki pofátlanul elrabolta a lány szívét, de talán még a lelke egy darabját is.
Minden olyan átlagos, minden olyan hétköznapi és megszokott. Aztán jön valaki, mond pár szót, és teljesen felforgatja az egész életed vele.

Az érzelmek olykor hirtelen jönnek, és fenekestül forgatják fel az életed.
Tinsley és Alex most ennek az útnak a felfedezésére indul el.

Saját vélemény:

Forrás
Ez nem az első könyv amit olvastam az írónőtől és határozottan nem az utolsó. Ez a könyv egy határozott mozdulattal kilökte a F$ck you, Hunter- Cseszd meg, Hunter c. könyvet (ami eddig a kedvencem volt az írónőtől) a ranglista éléről és befurakodott a helyére. 

Alex kezdetben nem volt valami szimpatikus kellett egy kis idő de sikerült megkedvelnem. 
Tinsley viszont hiába volt gyerekes az elején mégsem volt olyan ellenszenves mint Alex. Sokkal könnyebben megtudtam kedvelni. Bár néha ő is kiakasztott. 
A legelején amit leműveltek egymással... 
Komolyan mondom már szinte imádkoztam, hogy végre össze jöjjenek. 
Persze miután végre elkezdődik a kapcsolatuk a legnagyobb probléma ami közéjük állt az Gabe. 
"Egyik este Gabe bulit tart a hátsó kertben, ahol tekintetemmel folyton a húgát keresem. Nem tudom megmagyarázni mi olyan jó abban, ha folyton bámulom, de baromi jó érzés." 
Gabe kissé túlfélti a húgát, főleg a haverjaitól próbálja távol tarani a testvérét. Viszont valamilyen szinten érthető hiszen kiderül, hogy nem Alex az első a barátai közül akit Tinsleynek sikerült megfognia. 

Én jobban örültem volna ha nem is rögtön de kis idő után elmondták volna az igazat főleg mivel elég feltűnőek voltak. Még a vak is látta, hogy van közöttük valami. 
"– Talán nem válaszhatjuk meg, kibe habarodunk bele. Az élet csak eléd lök valakit, sokszor teljesen az ellentettjét annak, amit elképzeltél, hogy ezzel is csak szívasson."
Forrás

Az a legérdekesebb ebben a könyvben, hogy hiába tudtam mi lesz a vége akkor az sem jutott eszembe, hogy kiszámítható végig fenntartotta az érdeklődésemet. Persze ez megint Ellyne stíusának köszönhető amit már vagy számtalanszor leírtam imádok. 

Amit viszont nem tudtam hová tenni az Lydia. Lehet velem van baj de teljesen feleslegesnek éreztem annak ellenére is, hogy ő maga is igazán érdekes. 
Nem éreztem, hogy bármivel hozzá tett volna a történethez. Csak akkor látom értelmét annak, hogy ő is szerepelt, ha kapna saját könyvet. Ami amúgy nagyon remélek. (Időközben kiderült, hogy ttényleg lesz saját könyve. Hurrá.)
"Azóta az este óta nem bírlak kiverni a fejemből, mert esküszöm neked, hogy még soha nem kavart így fel semmi, mint az a csók. Sokáig talán küzdöttem ellene, de egy idő után megadtam magam neki. Akkor, amikor felcsillant egy kis remény arra, hogy talán még nincs veszve minden."
Ellyne minden egyes alkalommal egyre jobb könyveket ír és  folyamatosan fejlődik. Ezúttal nagyon magasra tette a lécet. Kíváncsi vagyok mivel tud még előrukkolni. 

Kedvenc szereplő(k): - 

Borító: 10/8 Pont ugyan az a hiba mint a többi borítónál. Szép, de átlagos. Nincs benne semmi a történetből

Csillagos értékelés:★★★★★ 5/5

(#1)Instanovella - Sellővér

 


Már az Instagramra sem tudok úgy felmenni, hogy ne jönne velem szembe valami olvasnivaló. Amit amúgy imádok hiszen teljesen mindegy, hogy mit csinálok a történetek mindig rám találnak. 

A Sellővér pár hónapja talált rám Bessenyei Gábor instagram oldalán, jó pár másik novellával egyetemben. 

A Sellővér egy kislányról és egy évezredek óta nyugalomban élő sellőről szól. Ami rögtön megfogott ugyanis nagyon szeretem a sellős történeteket. 

Maga a történet nagyon felkavart, nagyon nem erre számítottam. De pont ezért volt olyan izgalmas. 

Első mondat: "Magányos kislány lépdelt végig a tengerpart mentén."

Ha érdekel a történet ITT elolvashatod. 


Válozások az újonnan megjelent Tharntype regényel kapcsolatban.

Mikor megkaptam az értesítést majd kiugrottam a bőrömből. Nagyon szeretem ezt a sorozatot és nagyon vártam már a könyvet. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Másnap be is mentem a boltban, hogy átvegyem a könyvet de eléggé meglepődtem. 
A Libri oldalán azt írták, hogy 400 olda és, hogy a címe Tűzforró szerelmünk története lesz. (Moly.hu-n még mindig ezel a címmel van fent) 


Viszont amint a kezemben vettem rögtön észrevettem, hogy ez a kötet közel sincs 400 oldal. Az egész mindössze 286 oldal és a címe is más lett Gyűlöletből szerelem. 

Még bőven a megjelenés előtt a könyv borítóját is megváltoztatták de ezekkel a változásokkal ellentétben azt időben közölték. 


A Tharntype Story 2. elméletileg 2021. 06. 21-én fog megjeleni. 


S. A. Locryn: Gyufaláng

 


Kiadó: Book Dreams

Kiadás éve: 2020

Fülszöveg:
Nemessy Sándor százados önmaga 
árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?
Saját vélemény:

Forrás
Bár időnként olvasok történelmi romantikus regényeket ez nem túl gyakran fordul elő nálam. Magyar történelmi romantikust aztán meg pláne nem. Szóval amikor először elolvastam a fülszöveget hezitáltam kicsit. De akkor is ez egy LMBTQ témájú regény és azoknak nem tudok ellenállni. 

A könyv két volt katonatisztről szól. Akik a háborúban elszakadtak egymás mellől és ezalatt az idő alatt mindenüket elvesztették. Mindketten súlyos sérüléseket és rettenetes traumákat szereztek. Viszont az élet újra egymás mellé sodorja őket. 
“Sándornak még a lélegzete is elakadt a látványtól. Nem talált rá szavakat, képtelen lett volna egyszerűen csak szépnek nevezni.“
Sándor a háborúnak köszönhetően elvesztette az egyik lábát ami megnehezíti az életét. Eléggé magába van fordulva. Egyedül van és nem kíváncsi senkire. Viszont ez megváltozik amikor össze találkozik a volt katona társával. Befogadja magához Tamást és szép lassan ráébred, hogy nem csak barátként tekint rá. 

Tamás a hadifogságból szabadult ki és nincs hova mennie. Napról napra él az utcán amíg Sándor rá nem talál. Rettenetes állapotban van, de miután Sándor befogadja szépen lassan meggyógyul. 
Sándorral ellentétben Tamás már sokkal régebb óta tudja mit érez valójában.
"Egyébként is örülök, hogy itt vagy. Örülök, hogy idén nem vagyok egyedül karácsonykor." 
A kapcsolatuk szép lassan átalakul. Viszont a történetnek itt koránt sincs vége. A két férfinak amúgy sem könnyű az élete, innentől fogva pedig folyamatosan titkolniuk kell mi van kettejük között. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy minden ellenük szól és mindenütt veszély leselkedik. 

Forrás 

Az egyetlen amivel tenni tudnak az ellen, hogy ne veszítsék el újra egymást Tamás különleges képessége. 

Először kissé furcsa volt Tamás képessége kellet pár másodperc mire rájöttem, hogy mit olvasok éppen de igazából ez egy nagyon érdekes képesség. Tamás persze arra használja az adottságát, hogy megvédje Sándort, de ennek is megvannak a következményei. 
"Remélem nincs kifogásod társaság ellen... kiválóan tudok csapatban rettegni..."
Mindkét szereplőt nagyon megkedveltem, tisztán látszott, hogy menyire szükségük van a másaikra és az is, hogy egy háború milyen sebeket ejthet az emberen mind testi, mind lelki értelemben. 

Nagyon oda vagyok ezért a könyvért. Végig izgultam, hogy miként alakul a két főszereplő jövője és csak reménykedtem, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére jóra fordul a sorsuk. 
"Sosem hagylak el. És te sosem ártasz nekem. Akkor sem, ha rémálmok gyötörnek. Csak hívnod kell, és én mindig ott leszek."
Ami még nagyon tetszett benne az a macska. Mindig nagyon örülök ha a könyvben több szerepet kap egy állat. Itt is kifejezetten örültem, hogy Sándorhoz csapódott ez a cicus. 
Összegében nagyon elégedett vagyok. Nagyon érdekes és jól kidolgozott könyv. Kissé maguknak valók, de szerethető karakterekkel és egy cicával. Remélem még nagyon sok ehhez hasonló könyvet olvashatok még.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet akik szeretik az LMBTQ témájú könyveket. 

Miután elolvastátok a könyvet mindenképp érdemes ellátogatni S. A. Locryn oldalára, ahol kisebb történeteket olvashattok a fiúkról, amik kimaradtak a könyvből. (A történetek spoilert tartalmaznak.)
Az oldalt ITT találod. 

Nagyon köszönöm S. A. Locryn, hogy lehetőségem volt elolvasni a könyvet.

Kedvenc szereplő(k): Tamás, Sándor 

Borító: 10/9  Figyelem felkeltő és utal a könyv témájára is. 

Csillagos értékelés:★★★★★ 5/5

Elyn Vee N.: Go ​to hell, Liberty Johnson! – Menj a pokolba, Liberty Johnson! (Dirty Souls – Piszkos lelkek 2.)

Kiadó: PublishDrive

Kiadás éve: 2019

Fülszöveg: 
Idegesítő, amikor valaki beenged a falai mögé, majd minden felborul, és a világért sem akar visszaengedni oda, ahol biztonságban érezted magad.

Liberty Johnson… A nő, akin ha akarnék, sem tudnék kiigazodni. Legalábbis olykor. Viszont egyszer már beengedett a falai mögé, így tudom, hogy mire számítsak. Én pedig akarom ezt. Akarom a támaszt, és a biztonságot. Pontosabban, én akarok lenni a támasza.

Jared élete tele van zűrrel, és családon belüli problémákkal, míg Liby, pont ezt szeretné a mindennapjain kívül tudni.
A legnagyobb próba, összeegyeztetni a két ellentétes pólust. Viszont a sikerhez, két emberre van szükség.
Saját vélemény:

forrás
Ez már a negyedik könyv amit az írónőtől olvasok. Meg kell mondjam az írónő stílusa mellett az általa létrehozott pasikért is odáig vagyok. (Először Hunter, most meg Jared.)

Emlékszem, hogy F$ck you, Hunter! - Cseszd meg, Hunter! című könyv értékelésében is írtam, hogy mennyire szeretem Liby-t és szívesen elolvasnám az ő könyvét is. Hát most teljesült a kívánságom ugyanis ez a könyv Jared és Liby történetét mutatja be.
"A suliban én vagyok az őrült ribanc. Ezt a címet pedig joggal nyertem el. Majd ő is meglátja!"
Mint ahogy mindig Libyt hidegen hagyja a bulizás. Viszont az egyik buli után amit náluk rendeznek nagyon máshogy alakulnak a dolgok. 
Liby és Jared egy ágyban kötnet ki. Viszont Jared több szempontból is rossz választás. Jared élete tele van problémákkal, ráadásul  mindenki tudja, hogy sok csaj agyában megfordult már és ha ez nem lenne elég ő Liby bátyjának legjobb barátja. 

forrás
A könyv önmagában nagyon tetszik. Bár maga az alap történet nem eget rengető mégis nagyon le tudta kötni a figyelmemet. Viszont a F$ck you, Hunter-t nem tudta lekörözni. 
Ez a könyv amúgy a F$ck you, Hunter után játszódik és nagyon örültem, hogy még ha nagyon keveset is de megjelentek az előző kötet szereplői is. 
"Ahogy beleharaptam hosszúra nyúlt a sajt, amit Jared el is kapott az ujjával, és pofátlanul ellopta a legjobb részt... Pizzázni sem jöhetünk többet"
Bár Liby miatt akartam elolvasni ezt a könyvet végül Jared lett a kedvencem. Jared a látszat ellenére nem egy rossz srác. 
Leginkább a nővére Rose gondjai miatt akarja távol tartani magát Liby-től. Érthető, hogy nem akarja a lányt belekeverni a problémáiba. Ráadásul Sean-t, Liby tesóját sem akarja magára haragítani. 
Meg kell mondjam imádom ezt a srácot. Valami nagyon megfogott benne pont mint Hunter-ban. 
"A tűz perzselése egyenlő az édes fájdalommal, amikor a rossz és a jó félúton tálálkozik. De ez a porrá égés kezdete."
Mint ahogy az előbb írtam Liby miatt akartam elolvasni ezt a könyvet ugyanis mindenki aki nem ismeri őt ribancnak tartja, viszont ezt hatalmas tévedés. Liby inkább olvasni szeret mint bulizni. És a pletykákkal ellentétben nem mászik rá minden pasira. (Csak Jared-re.) 
Sean már a legelején megfenyegeti a haverját, hogy ne merészeljen kikezdeni a testvérével mert ha kihasználja megveri. Sean nagyon nem szeretné, hogy a húga és a legjobb barátja kavarnának. Én megértem őt is hiszen nagyon szereti a húgát és a legjobb barátját is egyiküket sem szeretné elveszíteni. 
"Ő maga is egy kibaszott angyal. De ez csak a látszat. Belül egy pszichopata, aki éjszakánként a kísérőjét megvakítja a fegyverével, ezzel harcképtelenné téve őt, hogy véletlenül se  legyen lehetősége az áldozatának arra, hogy megmagyarázza neki, mi is történt valójában. 
Okos lány, okos! Tud vigyázzni magára!"
Tetszett a történet lehetett volna cseppet izgalmasabb is de összességében elégedett vagyok.  Kifejezetten örültem, hogy Rose problémái is megoldódtak. 


Kedvenc szereplő(k): Jared

Borító: 10/8  Pont ugyan az a gond mint az eddigi könyveknél, nagyon szép megragadja az ember figyelmét, csak magából a történetről nem mutat semmit. Mint az első kötetnél itt is nagyon tetszenek a színek. 

Csillagos értékelés:★★★★ 5/5

Borítóleleplezés - Alexander B. Hackman: Az utolsó huszonhét

Nemsokára megjelenik a Mogul kiadó gondozásában Alexander B. Hackman: Az utolsó huszonhét című könyve Fedőneve: „Die Katze” alcímmel, mely egy trilógia első kötete.

"Mit ​tennél Te, ha adnék Neked egy bankkártyát, amin egy végtelen nagyságú pénzösszeg van, de azt is megsúgnám, hogy 27 nap múlva az egész civilizációnk összeomlik? Igen. Az egész. Biztosan lesznek túlélők, és te benne lehetsz, ha most okosan fogsz neki a dolgoknak. Szóval mit tennél most?"

A borító és a fülszövege alapján nagyon ígéretesenek tűnik. 

Borító


Fülszöveg

A kipusztulásban nem az a fura, hogy mégiscsak megtörténik, hanem az, hogy másnap nem csörög a telefon és nem jönnek az e-mailek. Hiszen halott vagy, és úgy általában mindenki más is. Lehet pihenni. Na, de addig még sok a tennivaló…

Te mit tennél, ha megtudnád, hogy 27 nap múlva vége a civilizációnknak?

Barátaid és ismerőseid fele repesne az örömtől, mert végre shotgunnal lehetne grasszálni az utcákon, és tojhatnának a munkaidőre. Csak azt felejtik el, hogy először a szomszéd Clairt kéne fejbe durrantani, mert kell az utolsó nyomorult kukoricakonzervje… Vagy azért, mert pont ő akarja elvenni az utolsó müzliszeletüket. Méltatlan kép…

Szóval hidd el nekem, hogy a kipusztulásnak nincs romantikája. Viszont az odaút ettől még lehet nagyon szórakoztató.

Ez egy történet Alexander B. Hackman tollából, aki furcsa módon nincs oda a kipusztulás gondolatáért, viszont magáénak vallja Darwin elméletét. Azt, hogy nem az éli túl, akinek a legnagyobb a bankszámlája, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra.

Ők ketten csak egy dologban nem értenek egyet: Hackman szerint a túléléshez humorérzék is szükséges

"A visszaszámlálás elkezdődött, a napok rohamléptekben peregnek. Huszonhét napod van. Vagy nincs…" 

Ha felkeltette a figyelmedet ITT tudod előrendelni. 

A szerző elérhetőségei 

A szerző weboldala: https://alexanderbhackman.com/

Facebook: https://www.facebook.com/AlexanderBHackman

Instagram: https://www.instagram.com/alexander_b_hackman/

Moly adatlap: https://moly.hu/alkotok/alexander-b-hackman

Ellyne.: Egy ​szív darabjai



Kiadó: PublishDrive 

Kiadás éve: 2021

Fülszöveg:
Amikor összetör a szív…
Amikor fáj, csak a mélyére kell ásni.
Vajon mennyi idő, mikor végre kapsz levegőt?

Ellie Johnson naplójában nyomon követhetjük, hogyan gyógyul be a repedés azon az érzékeny szíven. Egy híd, egy bizonyos szakasz, mely felvázolja az utat két kapcsolódás között.
Ezt az utat Ellie járja be.
Megmutatja, hogyan engedj el, és hogyan fogadj be újra.
Saját vélemény:

Hát nem erre számítottam, de azta. Az Egy szív darabjai egy pár oldalas novella viszont nem a megszokott fajta. Ez egy cselekmény nélküli történet egy összetört szívű lányról. 

Forrás

Ellie naplót ír, pontosabban napló jegyzeteket arról a fájdalomról, hogy összetörik a szívét.
Ez egy olyan fájdalom amit egyszer minden ember megtapasztal ilyen vagy olyan formában. Pontosan ezért tudtam én is teljesen átérezni a naplóban leírtakat. 

Nagyon tetszenek a jegyzettek melleti képek nagyon ötletesek. Valamint a feltűnt, hogy mindegyik naplóbejgyésnél található kölönböző százalékok először azt hittem, hogy véletlenül maradt a szövegben, de mivel minden oldalon volt ezért elkeztem gondolkozni mi it is jelent. Végül arra jutottam, hogy talán a lány fájdalmának mérték jelölheti. (Másnap kiderült nem is tévedtem olyan nagyot, ugyanis az írőnő facebook oldaláról kiderült, hogy ez egy szívfájdalom mérő.) Ez is nagyon kreatív. 

Forrás 

Kedves Elyn Vee N. nagyon köszönöm a lehetőséget és bizalmadat. Remélem, hogy még nagyon sok ehez hasonlót könyvet és novellát olvashatok még tőled. 


Kedvenc szereplő(k): - 

Borító: 10/9 

Csillagos értékelés:★★★★★ 5/5