Elyn Vee N.: Jake (Zivatar 1.)


Kiadó: Book Dreams

Kiadás éve: 2020

Fülszöveg:
Tisztán emlékszem arra, amikor először találkoztam Summer Westonnal. Szigorúan konzervatív és kőgazdag család tagja volt, aki mellettem bontogatta szárnyait, amit én nem mellesleg rohadtul élveztem is. Legalábbis addig, amíg rajta nem kaptak minket… Ennek már egy éve, most pedig itt áll a verandámon, hogy elmagyarázza, miért lépett le minden szó nélkül, egy kicseszett levelet hagyva maga után…

Saját vélemény:

Forrás
Ez már a 3. könyv amit volt szerencsém elolvasni Elyn Vee N. - től. Olvastam mát tőle a Santa Night című novellát és a F$ck you, Hunter c. könyvet.

Meg kell mondja az elején nem ragadott magával, úgy érzem, hogy ez nem lesz olyan jó mit a F$ck you, Hunter. Aztán észere sem vettem de egy biztos pont túl annyira lekötött, hogy nem tudta letenni. Még a vízben ülve is azt olvastam. (Szeretek veszéjesen élni. 😂)

"Nagyon sok lány van. Rengeteg. Ha Jake most kijelentené, hogy hozzá tartozom, nem vagyok biztos abban, hogy élve kijutok innen. Szóval reménykedem.
Kérlek, ne kacsints rám, ne kacsints rám, ne kacsints… És persze, amint észrevesz, kacsint egyet."
A történet két főszereplője Jake és Summer. Két nagyon különböző embere, két nagyon különböző családdal.
Sajnos Summer és az öcse nagyon mérgező környezetben él. Jake pedig mindent megtenne, hogy segítsen a lánynak.
"– Örülnék, ha nem kiabálnál hangosan – szólok oda. – Anyáék még nem tudják!
– Mit? Hogy egy Summert rejtegetsz a lépcső alatt? Én értem, hogy hiányzott, de elrabolni kicsit erős, nem? – lép közelebb, és elég erős a gyanúm, hogy komolyan beszél."
Nekem a Summer családjával kapcsolatos történetszál nagyon tetszik. Hiszen mindig nagy bátorság kell ahhoz, hogy változtassunk az életünkön. Hogy megbízzunk valakiben akit nem is ismerünk igazán. Summernek ki kell lépnie a megszokott környezetből és kockáztatni kell, a testvérével együtt.

Summert igazán megkedveltem a könyv végére, azért mert annak ellenére, hogy tartott a következményektől mégis mert változtatni az életén. Pont emiatt kedveltem meg az öcsét is, talán még Summernél is jobban. 
"– Baszki Summer, ez egy randi volt! – szegezi nekem.
Döbbenten állok előtte.
– Mi? – kérdek vissza.
– Halló! Nézz már rám – mutat magára.
– Csinos vagy – jelentem ki. – És?
– És? Kiöltöztem, és vacsorázni vittelek."
Forrás
Jake is nagyon a szívemethez nött. Nagyon jó szívű srác, aki oda van Summerért és a lánynak pont erre van szüksége. Nagyon tetszett a szerelem ami szépen lassan kibontakozott közöttük.
Mindketten arra törekednek, hogy még védjék a másikat ilyen vagy olyan módon. De legfőképpen az tetszett, hogy képesek megbocsátani egymásnak és elfogadják egymás hibáit.
"– Várom a tanévet – húzódom el, és a hajába túrok.
– Én is várom, hogy belopózzak hozzád, a kollégiumba.
– Hát persze, hogy azért várod – öltök rá nyelvet."
Összességében ez egy jó könyv, remek kikapcsolódás. Bár szerintem kicsit nehézkesen indul, érdemes esélyt adni neki.
 
Szeretném itt is kiemelni az írónő stílusát, mert most is imádtam.  

Kedvenc szereplő(k): Jake

Borító: 10/7 Szépnek szép, de semmit sem sejtet magáról a történetről.

Csillagos értékelés:★★★★★ 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése